40 diák a bátorság színpadán– Retorikai edzőtábor 2025

1000002919 (2)

Mi történik akkor, ha 13-18 éves fiatalok hétfőtől szombatig egy retorikai utazáson vesznek részt? Mi segíti bátorságukat, magabiztos színpadi kiállásukat? Minek köszönhető, hogy a hétfőn még félénk fiatal szombaton végül révbe ér? Következzen a Retorikai Edzőtábor 2025-ös krónikája!


Retorikai edzőtábor – Hétfő

Izgalom. Összerázódás. Csapatmunka.

Persze, a fenti három szó kevés lenne a kezdő napra, de röviden így tudnám jellemezni a hétfőt.

Reggel 8 után érkeztem a tábor helyszínére, a Grundra.

Találkozás a trénertársakkal, pacsik, puszik, és már következhetett is a gyerekek regisztrációja.

Felbukkantak ismerős (visszajáró) és ismeretlen arcok.

Mindben közös volt a már említett izgalom.

Persze, a visszajárók sejtették, hogy hamarosan szereplésre kerül sor, mondjuk egy retorikatáborban nem a némaságra teszünk fogadalmat.

Hanem a bátorságra, főleg hogy a grundon vagyunk.

Na szóval a trénerek bemutatkozása után a 13-18 éves fiatalok következtek.

Megtudtuk, ki honnan érkezett, előtérbe kerültek a kedvenc filmek is.

Aztán Zoli (Dr. Prezi) vezetésével bemelegíttettük a hangunkat, majd a párokban megoldott rejtvény közben remekül szórakoztunk.

Itt már kezdtek kibontakozni az együttműködés és a humor csírái a résztvevőkben.

Csapatszárnyak bontogatása

Ismét Zsuzsa volt a trénertársam, akivel már évek óta együtt kísérjük a ránk bízott csapatot.

Volt bennünk bőven izgalom, vajon kik érkeznek hozzánk, vajon ezúttal is nehezebb lesz megnyitni a csap(at)ot?

2024-ben is ugyanis olyan gyerekek érkeztek hozzánk, akik nagyrészt szülői nyomás miatt vettek részt a táborban, de aztán szépen, lassan ők is feloldódtak.

És élvezték az ittlétet, a kibontakozást, a színpadi élményeket.

Idén már az első perctől kezdve nyitott tekintetekkel találkoztunk.

Éppen ezért volt könnyebb dolgunk, ugyanis a jégtörő gyakorlatokba, a csapatépítő feladatokba lelkesen vetették bele magukat.

Körbeszélgetés után következhetett az improvizáció, asszociáció, drámajáték triumvirátusa.

Aztán az ebédet követően a trénertársakkal lámpaláz-csillapító fogásokat mutattunk a diákoknak.

És ha már trénertársak…

Együtt a közös ügyért

Zoli egyik szuperképessége, hogy olyan pedagógusokat, trénereket von be a fiatalok kibontakoztatásának ügyébe, akik nyitottan, alázatosan, derűsen segítik a gyerekeket.

Ráadásul nemcsak a gyerekeket segítjük, hanem egymást is, odafigyeléssel, visszajelzésekkel, tudásátadással.

Az idei csapat a következő trénerekből, pedagógusokból állt:

Homolya Emese, Jeszenszky Zsuzsa, Balogh Réka, Udvardi Gabriella, Juhász Kamilla, Rucz Réka, Dr. Németh Zoltán (DrPrezi), Bacsó György, Marton Gábor, Danhauser Gyula, Szabó Erik.

Megtisztelő volt ebben a csapatban szerepelni.

Retorikai Edzőtábor – Kedd

Témák, témák mindenhol.

Ugyan hétfőn már előkerültek a témák, mégis inkább kedden vált mindenkinek bizonyossá, miről is szeretne majd beszélni a szombati előadáson.

Ehhez kaptak plusz muníciót a diákok Gyulától (brainstorming) és Gábortól (AI eszközök).

Ennek köszönhetően pedig megszülettek a vázlatok, mindenkinél megvolt a fő csapásirány.

Retorikai Edzőtábor – Szerda

Ez a nap főleg a beszédírásról, gyakorlásról szólt.

Itt már kisebb csoportokban, személyre szabottabban segítettük a fiatalokat.

3-4 diák jutott minden trénernek, aprólékos, elmélyült alkotómunkában vettek részt a fiatalok.

Retorikai edzőtábor – Csütörtök

Markáns lépések napja.

A nagyjából kész beszédek színpadi előadását két workshop segítette.

T. Bieniek Ildikó a testbeszéd, Ruff-Kiss Ágnes pedig a beszédtechnika tengerén volt hiteles hajóskapitány a diákok számára.

És persze még három fontos dolog történt csütörtökön annak érdekében, hogy ne mondjanak csütörtököt a diákok szombaton:

Gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás.

Retorikai Edzőtábor – Péntek

Főpróba.

Előtte egy közös fejtágítás, hogyan is érdemes megjelenni a színpadon pl. az öltözéket, lelkületet, hozzáállást tekintve.

Majd meghallgattuk mindenki első és utolsó mondatát, és a diákok megmártózhattak a tapsfürdőben is.

Átkereteztük a rossz főpróba, jó előadás mondást is, jó főpróba, még jobb előadásra.

Főleg a szombat tükrében.

Retorikai edzőtábor – Finálé

Izgalom a köbön.

Ez az állapot söpört végig a fiatalokon, de ez ilyenkor teljesen természetes.

Rövid beszédtechnikai bemelegítés után Zoli arról is gondoskodott, hogy a fiatalok lazán várják az előadásukat, hiszen humorkalandra hívta őket.

Megérkeztek a szülök, hozzátartozók, barátok, meg is telt a terem, közel 100-an zsúfolódtunk össze.

Zoli szívet, elmét, szellemet melengető beszéde után a szülők bemelegítették a színpadot, majd következhettek a finálé fénypontjai.

Volt szó önelfogadásról, kutyákról, lovakról, internet hiányáról, stresszről, fociról, alvásról, élményekről, háborúról, békéről, főzésről, zenéről és megannyi különleges témáról.

A fiatalok tényleg ragyogtak, a szülők szembogarát olykor könny áztatta, a mosolyok pedig állandó kellékei voltak a nézőtérnek.

Ismét fantasztikus volt látni, hogy közel egy hét alatt mekkorát fejlődtek, virágoztak a fiatalok.

Azok a fiatalok, akiknek retorikai kibontakozása nemcsak a sulis, hanem mindennapi életüket is támogatni fogja.

A történet folytatódik, találkozunk 2026-ban! 

Facebook
Email
Twitter
LinkedIn
Pinterest