Apa, férj, tanító, vállalkozó, a Klikkmarketing alapítója. Gál Kristóf a saját útját járja. Azt az utat, amelynek központi értéke az őszinteség. Kristóffal beszélgettem gyerekkorról, vállalkozásról, apaságról, félelmekről és arról, mit jelent ma bátornak lenni.

Mennyire van összhangban a mostani személyiséged a gyerekkori éneddel? Már akkor is ilyen vállalkozós, kezdeményezős típus voltál?

Érdekes, hogy nekem nagyon kevés emlékem van a gyerekkoromból, csak villanások. Egy önismereti folyamaton jöttem rá, hogy ez gyakran azért van, mert az agy lezárja a nehéz élményeket. Nem volt tragédia, nem bántottak a szüleim, csak gyerekként valószínűleg sokszor rosszul éreztem magam. Elmesélésekből tudom, hogy visszahúzódó gyerek voltam, szóval nem arról van szó, hogy már nyolcévesen limonádét árultam.

Mikor jelent meg először benned a vállalkozói attitűd?

Tizenhat évesen már írtam egy könyvtárnyilvántartó szoftvert Turbó Pascalban, amit az iskolai könyvtárban használtak is. Ez volt az első pislákolás. Aztán főiskolásként szerveztem fizetős kispályás focibajnokságot – persze feketén –, szóval már akkor is kerestem a saját utam.

Képzeld el, hogy elhívnak egy középiskolába, és egy diák azt kérdezi tőled: „Szeretnék vállalkozni, de sok minden érdekel, nem tudom, merre induljak. Mi lenne az az egy dolog, amit tanácsolnál? nekem?”

Azt mondanám neki, hogy nézd meg, mi az, amit szeretsz, amiben jó vagy, és amiért fizetnek is! Ezt kell keresni. És nem agyalni kell, hanem csinálni valamit, ami belőled fakad. Kísérletezz, hogy minél előbb jöjjön visszajelzés! És látni fogod, van-e olyan, aki fizetne azért, amit szeretnél csinálni.

Volt olyan ember az életedben, akitől kérdezni mertél? Mentor, példakép?

Én pont az ellentéte vagyok ennek. Mindent egyedül csináltam.  Az volt bennem, hogy csak magamra számíthatok, ezért mindent egyedül szívtam végig. Nem mertem segítséget kérni, mert azt hittem, az gyengeség. Ha lett volna bátorságom kérdezni, vagy lett volna mintám erre, biztos gyorsabban haladtam volna, messzebbre juthattam volna.

Azt mondtad: „mindent egyedül szívtam végig.” Milyen volt ez?

A „szívás” talán túlzás, de valóban sokszor nehezen mentek a dolgok. Például tudtam, mit kéne csinálni egy munkatárssal, aki nem jól teljesít, de nem mertem vele leülni, mert féltem a konfrontációtól. Tudat alatt az volt bennem: ha megmondom, akkor majd nem szeret. Hálás vagyok most, hogy ennyi értékes tapasztalat után most vállalkozókat tanítok vállalkozásra, önismeretre, arra, hogy nekem szinte semmi nem jött magától értetődően.

Hogy nézett ki még ez a saját bőrön való kitapasztalás?

Mindig azt csináltam, hogy megnéztem, hogy mi az, ami nekem tetszik, amit én legjobbnak tartok akármiben, és mentem egy általam jónak vélt irányba. Persze, képeztem magam, de nem volt mentorom emberi, önismereti, vállalkozói szinten.

Mit gondolsz, mi volt az a pont az életedben, amikor igazán elindultál a változás felé?

A legerősebb „triggerem” az anyám volt. Nagyon erős, függő kapcsolatunk volt, sokáig nem tudtam őt elengedni. Aztán elkezdtem a határaimat kitágítani. Szinte mindenben elég későn értem: 30 évesen költöztem el otthonról, 10 év után kértem meg a párom kezét, a vállalkozásomban öt év után lett az első munkatársam…stb. Pár évvel ezelőtt kezdett a mai megítélésem szerint normális mederbe terelődni az anyámmal való kapcsolatom. Sajnos apámmal is megvoltak a játszmák, például részegen hívogatott, bántó üzeneteket hagyott nekem. 2020-ban mentem el pszichológushoz, ami nagy lépés volt az önismeretemben.

Hogy látod az apaság témakörét?

Olyan apamintát nem kaptam, amit szívesen továbbvinnék. Egy korábbi elvonulásomon volt egy családállításhoz hasonló gyakorlat, amikor apámtól, pontosabban az apa karaktertől azt kérdeztem, hogy mit jelentett számára az apaság. Azt a választ kaptam, hogy nem tudom, mert nekem senki nem mutatta meg, hogy mi az. Tehát neki, és ezáltal nekem sem mutatta meg senki, így fel kellett találnom.

Ennyi „önmunka” után mit jelent számodra az apaság?

Szeretetet kell adni a gyerekemnek, és jó példát mutatni. A többi részletkérdés.

Ha valaki hezitál az alkalmazotti lét és a vállalkozás között, szerinted mikor érdemes váltani?

Nem voltam még 24 éves, amikor megalapítottam meg a Bt.-met. Akkor még alkalmazottként, főállásban dolgoztam a Danubius Hotels nevű szállodavállalatnál rendszergazdaként. Egy évig csináltam párhuzamosan a kettőt, és közben elkezdtem pénzt félretenni. Olyan bizonyosság volt bennem, hogy tudtam, menni fog. A kérdés az, hogy ez a belső bizonyosság megvan-e. Ha nincs, akkor azt kell megvizsgálni: mitől félek?

Te például féltél valamitől, amikor 2024 végén bezártad a céged, a Klikkmarketinget?

Nagyon komoly érzelmi hullámvasúton mentem keresztül. Tele voltam félelemmel, rettegéssel, hogy mi lesz, hogy lesz, ki vagyok én a cégem nélkül, mit fognak az emberek gondolni stb.

Pedig azért az embert próbáló helyzetekben bőven van gyakorlatod.

Mindent nehezen tudtam elérni. Olyan problémákkal találkozom emberekkel foglalkozva, amelyeken már átmentem. Nem könyvben olvastam, hogyan kell pl. kirúgni valakit. Elbocsátottam az egyik legjobb barátomat a cégtől, aki 5 évig dolgozott ott, és tudom, hogy az milyen pokol volt érzelmileg, de megcsináltam. Tehát nem olyanról beszélek vagy tanítok, amit nem éltem át, hanem vállalkozóként, cégvezetőként szerzett tapasztalataimat, felismeréseimet adom át.

Mit éltél át az elmúlt fél évben, a Klikkmarketing bezárása után?

Megismertem, mi az, hogy pánikban lenni. Tudom, hogy milyen az, amikor fekszem a földön, és azt érzem, hogy nem tudom, mi lesz. De most már hitelesen tudok róla beszélni, hogy azért ebből ki lehet jönni.

Te hogy jöttél ki belőle?

Elkezdtem cselekedni, célokat tűztem ki, kihúztam magamat. Azzal, hogy a saját utamat járom, hogy nem adom fel, azt érzem, hogy a hitem is egyre erősebb.

Sokan félnek a vállalkozói léttől, pedig szívük mélyén belevágnának. Nekik mit javasolnál?

Pl. megvizsgálni azt, hogy valójában mitől félnek. Én például attól féltem a cégbezárás után, hogy mit fognak gondolni rólam. Amikor belül azt érzed, hogy rettegsz, akkor ezt nem tudod felülírni saját gondolataiddal. Egyet tudsz csinálni, elkezded nyomni a saját utad, és elfogadod ezeket a gondolatokat. Biztos, hogy van olyan, aki azt mondja, lúzer vagyok és hiteltelen. Ilyenkor nem azon kell agyalni, hogy ez ne legyen, hanem hogy ez van. Hogy ezzel nincs dolgom. Semmi közöm hozzá, hogy ki mit gondol. Nekem azokra kell figyelnem, akik szeretnek és követnek. És egyébként amióta elkezdtem erre figyelni, egyre jobban látom, hogy nagyon sokan vannak, akik azt mondják, hogy ez nem lúzerség, hanem mennyire menő, hogy ezt meg mertem lépni, hogy becsuktam azt, amit mindenki ismer, és merek egy jó életet kezdeni. Sokan visszajelzik, hogy ugyanebben vannak, csak ők nem merik meglépni.

Őszintén beszélsz a félelmeidről, hibáidról, tanulságaidról.  Az őszinteség mindig is ilyen természetes volt számodra?

Nem. Régen sokszor „őszinte szerepben” voltam – azt hittem, ez elvárás. Azt hittem, ezzel szerzem úgymond a jó pontokat Ma már nem ez van. Most már tényleg őszintén tudok beszélni arról, ami van. De ez meló. Meló volt elengedni a szerepeket.

Mit jelent számodra a bátorság?

Én régen rettegtem a nyilvános szerepléstől. De azzal együtt olyan erős volt a hívásom, hogy emberek előtt beszéljek, hogy megcsináltam. Most azt érzem, hogy egy sportcsarnokban akár tízezer ember előtt is tudnék tartani egy előadást. Nem azt mondom, hogy ez lenne a legnyugodtabb napom, de nem lenne kérdés, hogy meg tudom csinálni. A bátorság nem a félelem hiánya. Hanem az, hogy a félelem ellenére lépünk.