Veres Márkkal edzeni nemcsak testi, hanem szellemi és lelki utazás is. Ezért is érett meg az idő egy interjúra, amely pont olyan, mint Márk: őszinte, tiszta, a hibáit és esendőségeit vállaló. Nem messze az Országháztól ültünk le az ismert jógaoktatóval, edzővel, hogy a tudati energiáról, az edzésről, a tudásról, a tapasztalásról, a megélésekről – és persze a bátorságról – beszélgessünk.
A közösségi médiás sztorid feldobott olyan képeket, videókat, amelyek arról tanúskodnak, hogy ismét gépeken edzettél. Mi történt?

Egy barátunk, Kathi Béla eltávozott, és ez nagyon mélyen megérintette mindannyiunkat. Arra törekszem, hogy ebből a tapasztalásból valami pozitívat hozzak ki. Óriási energiát adott ez az élmény, mintha egyfajta inspiráció érkezett volna. A barátaimmal beszélgettünk, és közösen elhatároztuk, hogy edzünk Béci emlékére. Ez olyan erős gondolati és érzelmi hullámot indított el bennem, hogy újra kedvet kaptam a vasakhoz. A régi emlékek is előjöttek, és most úgy érzem, még több erőt tudok belerakni: tehát súlyokkal is többet fogok edzeni.

Mennyire fontos számodra az a habitus, amit Béci is képviselt?

Béci nagyon sok mindenben megerősített, és példát mutatott abban, hogyan lehet a tudati energiát használni. Nekem ez mindig erősségem volt, de ő rá is látott, és elhitette velem, hogy valóban jó vagyok benne. Az ő szavai és a saját belső hangom is azt üzenik most: ne foglalkozz senkivel, csak csináld, különben korlátok közé zárod az elmédet.

Megvan bennem a képesség, hogy ki tudjam hozni a maximumot, nemcsak magamból, másokból is. Béci sokat adott ahhoz, hogy ebben megerősödjek. Folyton ösztönzött: „csináld, csináld, csináld”. És igaza volt.

A tudati energia összpontosításában, a fókusz megtartásában hihetetlenül jó volt. Nála jobbat ebben nem is tudok mondani. Ezért is érzem most, hogy az, amit csinálok, helyes, és még inkább meg kell találnom, hogyan hozhatom ki magamból és másokból is a legtöbbet.

Mi erősít még az utadon?

Egyre több visszajelzést kapok, a teremben is várnak vissza, de nem az a célom, hogy újra személyi edző legyek. Sokkal inkább segíteni szeretnék, még többet és még hatékonyabban. Van bennem egy képesség, hogy az emberekből előhívjam a maximumot, bármi is a céljuk.

Ez mióta van meg benned?

Ez mindig fokozatosan kristályosodott ki bennem. Az emberek egyszerűen jöttek hozzám, organikus folyamat részeként. Nem is akartam eredetileg edző vagy jógaoktató lenni, hanem az élet alakította így. Olyan ez, mint egy kút: a kút dolga, hogy kút legyen, és a szomjazók jönnek, mennek a kúthoz. És valahogy így érkeztek hozzám az első tanítványaim, az első emberek, akikkel együtt dolgoztam. Így lettem edző, így lettem oktató, így váltam valakinek a tanítójává.

Rengeteget tanulsz, napi szinten teszel az önképzésedért. Az edzéseid felépítése során mennyire követsz egy metódust, mennyire hagyatkozol a „belső tudásra”?

Az edzést millióféleképpen fel lehet építeni. Ennek érdekében sok szakanyagot tanulmányoztam át, de nálam sok minden ösztönből jön. Aki kiskorától sportol, annak ez már szinte természetes kiegészítés. Én ösztönösen ráérzek a dolgokra, ami persze nem jelenti azt, hogy nem kell tanulni. Ahogy te is tudod, rengeteget tanulok, de ez a tanulás inkább a rutin kiegészítése.

A sok tanulás mélyíti az általános tudást, a rutin viszont az egyéni stílust csiszolja. És amikor ez a kettő összeér, akkor lesz az edzés egyszerre biztonságos és hatékony. Ami azonban igazán felteszi az i-re a pontot, az az, hogy ki tudom hozni az emberekből a belső energiájukat. Elő tudom hívni belőlük azt, ami bennük van.

Steve Jobs stanfordi beszédében a pontok, összefüggések utólagos összekötéséről beszélt. Amikor a te pontjaidat nézem, akkor megjelenik pl. a BMX, a harcművészet és az erőemelés is. Mit adtak neked ezek a világok?

Sokféle embert ismertem meg az évek során, és mindegyiktől kaptam valamit. A „nyomd haláligtól” a legfinomabb, legprecízebb hozzáállásig széles a paletta. A táncosoktól pl. a rugalmasságot és a finom mozdulatokat tanultam, a küzdősportolóktól a habitust, az erőemelőktől az erőt, a BMX-esektől pedig a lazaságot. Ezek mind valahogy ötvöződtek bennem, anélkül, hogy tudatosan építettem volna. Csak utólag látom, mennyit adtak hozzá a személyiségemhez, és mennyire formáltak.

Már gyerekként is ilyen voltál?

Igen. Nem útkeresőként, hanem inkább tapasztalóként éltem meg mindent. Mindig tudni akartam, mindig kérdeztem: miért, miért, miért. Kíváncsi voltam, és állandóan gyakoroltam. Ez most is jellemző rám: folyamatosan próbálkozom, tesztelek, gyakorlok. Imádom ezt a folyamatot. Persze néha hibázom, de egyáltalán nem bánom – a hibákból tanultam a legtöbbet, abból építkeztem igazán.

Még a BMX-es korszakomban is megvoltak a példaképeim: amerikai riderek, akik nagyon precízen, technikásan dolgoztak, vagy épp bevállalósan. Nem ismertem őket, de felnéztem rájuk. Ugyanakkor voltak mentoraim is, akik valóban segítettek: tanácsokat adtak, támogattak. És ami számomra nagyon tiszteletreméltó volt bennük, hogy fordítva is működött: gyakran ők is kikérték a véleményemet olyan dolgokban, amire én soha nem gondoltam volna. Ez rengeteget jelentett számomra.

Volt szó mentorról, olyan emberekről, akiktől sokat tanultál. Ide sorolhatjuk Kathi Bélát is? Ő milyen szerepet töltött be az életedben?

Béci egy rendkívül kommunikatív, szerény és profi ember volt. Tanult, tapasztalt és figyelt. Mentoromnak nem nevezném, inkább példakép volt: a tudati energiájával több sportágban és az üzleti életben is a maximumot hozta ki magából, ami számomra nagyon inspiráló.

Segített nekem tanácsokkal, munkát is adott a konditeremben, ezért elképesztően hálás vagyok neki. Végtelenül szerény volt, mindenkihez volt egy kedves szava, mindig biztatott.

Az erősportok világában a legtöbbünk szívéhez Béci állt. Egy példaértékű ember volt, akit ha a háta mögött kritika ért, megvédtem. Persze lehet mindenkit kritizálni, hogy voltak hibái, de kinek nincsenek? Amit elért a sportban és az életben, az sokak számára maga a csoda.

45 évesen távozott el Béci. Te hogy vagy az élet és a halál témájával? Amikor erről beszélgettünk nemrég veled, úgy fogalmaztál, az élet egy pillanat.

Igen. Az élet olyan, mint egy hosszú utazás: megállókkal, átmenetekkel, átszállásokkal, egyik testből a másikba. De azok, akiket valóban jóginak nevezhetünk, nem nagyon beszélnek inkarnációkról, külön életekről.

Bizonyos helyzetekben persze nem lehet elkerülni, hogy szóba kerüljön a „következő élet”, de valójában az élet egyetlen folyamat. Csak megszakításai vannak: amikor a test meghal, az csak egy átmenet. Az élet mindig most van. Mindig a jelenben kell a legjobbnak lenned.

A múlt elmúlt, nem létezik, csak a képzeletedben él. A jövő sem létezik, az is csak fantázia. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne kellene tervezni, de a lényeg, hogy itt és most élj, és a jelenből hozd ki a legszebbet, a legtöbbet.

Te is jóginak, azaz jógát gyakorlónak tartod magad. Hogy jött az életedbe a jóga? Mitől vagy te jógi?

Több szerzetestől is tanultam, de az első mesterem már akkor azt mondta, hogy a jógikus képességek nem mostantól vannak bennem, nem ettől vagy attól kaptam őket, hanem mindig is jelen voltak. Ez nem azt jelenti, hogy valami látványos csodát tudok, mint levitálni, tűzön táncolni vagy csillagokat szórni. Inkább arról van szó, hogy bizonyos dolgokra hajlamom van, és olyan életmódot követek, ami sokak szerint jógikus.

Nem járok bulizni, szerényen, húsmentesen étkezem, aszketikus életmódot folytatok – különösen az elmúlt 5–6 évben, és az utóbbi hónapokban még inkább. Sokat böjtölök, rengeteget meditálok, folyamatosan gyakorlom a jóga különböző ágait: a gjána-jógát, a bhakti jógát, a kriya jógát és persze a karma jógát is. Ez gyakorlatilag az életem része.

Nem is nagyon tudok másra gondolni, mert az emberek jönnek hozzám tanulni, és úgy érzem, tudok nekik segíteni. Sokszor nem is tanítok direkt, hanem rávezetem őket dolgokra. Állítólag ebben jó vagyok, és sokan hálásak is érte. És mindez nem azért történik, mert külön törekszem rá, vagy mert valami tudatos marketinget építenék. Egyszerűen így alakul.

Mire gondolsz a marketing kapcsán?

Szerintem fontos, hogy az emberek emberibbnek lássanak. Ezért néha megosztok olyan pillanatokat is, amikor a haverokkal hülyéskedünk, beszélgetünk, viccelődünk, akár kicsit csúnyábban is beszélünk. Így látják, hogy én is ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más. Néha kiteszem a nyújtás előtti poénkodásokat, vagy edzésvideókat is, ahol látszik, hogyan dolgozunk a kondiban. Ez sokkal közelebb hoz az emberekhez, mintha folyamatosan csak a „szent” oldalamat mutatnám.

Én nem akarom azt a képet sugallni, hogy mindig törökülésben meditálok, és hogy csak így lehet jógikusan élni. Szerintem sokan teátrálisan próbálják magukat jóginak láttatni, de én nem akarok ilyen lenni. Nekem az a fontos, hogy megmutassam: a jógikus szemléletmód az élet minden területén jelen lehet.

Az edzésben ez hogy jelenik meg?

Egy erősítő edzésben például ugyanúgy kell a tudati energia, a mentális fókusz és az alázat, mint a jógában. Egy 300 kilós emeléshez nemcsak fizikai erő kell, hanem komoly belső koncentráció is. Én ezt szeretném átadni: hogy a sportban, a barátságban, vagy bármely élethelyzetben ugyanúgy jelen lehet a tisztelet, a szerénység és a tudatosság.

Ha példát tudok mutatni ezen keresztül, és ezáltal olyan sportolók tisztelnek meg, akiket én is csodálok, az számomra hatalmas ajándék. Meghat, hogy sokan hálásak, mert látják, hogy a koncentráció, a légzés, a belső fókusz jobbá teszi az életüket, legyen az a sportban, a vitákban vagy a mindennapokban.

Nem kell ehhez teátrálisan lótuszülésben szent szövegeket recitálni, bár egyébként tanulmányozom őket, és kevesen vannak, akik annyit foglalkoznak velük, mint én. De nem az a célom, hogy elérhetetlen legyek, hanem hogy hitelesen mutassam meg: a jógikus szemlélet az élet minden részében ott lehet, ha figyelünk rá.

Tehát pl. a kockahasad instasztoriban való megmutatása is inkább a példaadásról szól?

Előfordul, hogy kirakok magamról egy szelfit vagy akár félpucér fotót, és melléírom, hogy a kinézetemet nem különleges csodáknak, hanem egyszerű dolgoknak köszönhetem: egészséges étkezésnek és böjtnek. Nem kell állatokat ölni ahhoz, hogy valaki jól nézzen ki, és nem kell extrém módon éhezni ahhoz sem, hogy egészséges legyen.

Ha az emberek először a kinézetemen keresztül figyelnek fel rám, és ezután rájönnek, hogy lehet egészségesen élni, tudatosan étkezni, vagy akár kipróbálni a böjtöt, akkor már elértem valamit. Sokaknak épp egy ilyen fotó adja a lökést, hogy változtassanak. Több százezren látták a videóimat, sokan köszönetet mondtak, tanítványaim is kipróbáltak egy másfajta életmódot, aminek köszönhetően lefogytak, javult a vérnyomásuk, mentálisan is erősebbek lettek.

Érzem, hogy jól tudok kommunikálni, elmagyarázni a követőknek, miért fontos mindez – és ez tudati energiaként is hat másokra. Van, aki azt mondja: „ez nem jóga, mert szelfizel vagy konditerembe jársz”. De szerintem ők nem is akarják megérteni, miről van szó.

A lájkok őrült hajszolása pedig mintha nemzeti, sőt világi sporttá vált volna a közösségi médiában. Komoly harc folyik az online elismerésért. Aztán jössz te, aki nem ül fel a legtrendibb marketingvonatra, és ahogy ismerlek, sokkal inkább az adásra mész rá. Na de azért mocorog valamelyest az egód a képek/videók megosztása során?

Bevallom, az egómnak is jólesik, amikor tetszem az embereknek. Nem vagyok Buddha. Van bennem egoizmus, és ez nem mindig jó, de jelenleg ezen a szinten vagyok. Ember vagyok, és vannak dolgok, amik egyszerűen jól esnek.

Fontosnak tartom, hogy őszinte legyek. Az őszinteség nemcsak a szavaimban, hanem a mozgásomban, a tanításomban is megjelenik. Nem játszom el, hogy „nincs egóm”, mert szerintem az a legnagyobb egoizmus, ha valaki letagadja az egóját. Sokan próbálnak úgy tenni, mintha szentek lennének, miközben messze nem azok. Én nem akarok ilyen képmutatásba belemenni.

Nekem is vannak gyengeségeim, de közben látom, hogy amit csinálok, az hatással van másokra. Jó érzés, amikor valaki jobb formába kerül, egészségesebb lesz, magabiztosabbá válik, jobban tud koncentrálni. Ez nekem is öröm.

Igyekszem a tudásomat és a lehetőségeimet mások javára fordítani. Néha fárasztó, de valahogy mindig kapok energiát. Azt tapasztalom, hogy amikor az ember tényleg jót akar, az energia mindig visszaáramlik hozzá.

Egyéni és csoportos edzéseket is tartasz. Mit ad neked ez a kétféle működés?

Mindkettőt nagyon szeretem. Mostanában különösen élvezem a csoportos órákat, hiszen az elmúlt öt évben alig tartottam ilyeneket. Ezért most újdonságként, friss élményként hat rám a csoportos forma. Nem mondom, hogy jobban szeretem, mint az egyénit, egyszerűen most pezsdítő, hogy mást csinálok: másképp kell figyelnem, egyszerre több emberre kell koncentrálnom, és van benne egy kis izgalom is. Élvezem azt is, hogy különböző helyekre kell utaznom: pl. Óbudára, a Yoga Parkba, vagy éppen a Suri Stúdióba, Dunaharasztiba. Ez is tanulás, változatosság, igazi vérfrissítés számomra.

Milyen órákat, foglalkozásokat tartasz? Csak azért kérdezem, mert bajban lennék a „címkézéssel” veled kapcsolatban.

A legnagyobb dilemmám pont a megnevezésekkel van. Nem szeretem magamat semmilyen címkével ellátni: „ilyen-olyan jógásnak” nevezni. A „jóga gyakorló” kifejezést szeretem a legjobban, de ez is félrevezető lehet, mert sokan úgy értik, hogy csak hobbiból gyakorlom, mintha elvégeztem volna egy két hónapos képzést, és ennyi. Pedig számomra ez az élet. Nem érzem magam sem hatha-, sem astangaoktatónak – bár gyakoroljuk őket –, egyszerűen csak gyakorlónak.

Az óráimra sem szeretek úgy tekinteni, mint „munkára”. Imádom, amit csinálok, és bár technikailag munka, számomra sokkal inkább hivatás, áramlás. Nem szeretem felcímkézni az órákat sem: nem „ilyen” vagy „olyan” jógaórát tartok. Inkább megkérdezem, hogy a résztvevőknek mire van szüksége, és ahhoz igazítom a folyamatot, a lehetőségeimhez mérten, úgy, hogy a legjobban szolgálja őket.

Egyébként volt már olyan, akinek azt mondtad, hogy neked nem segítek? 

Előfordult már, hogy azt mondtam valakinek: „Neked nem rám van szükséged.”
Ilyenkor általában olyan problémáról volt szó, ahol egyértelmű volt, hogy más szakemberhez kell fordulnia – például gyógytornászhoz vagy gerincspecialistához. Nem akarok olyan területbe belenyúlni, ami nem az én szakterületem.

Sok mindenben tudok segíteni: prevencióban, fejlesztésben, bizonyos fokú rehabilitációban is. Hiszen nemcsak jógaoktatói végzettségem van, hanem szélesebb rálátásom is. De amit én csinálok, az leginkább megelőzés és fejlesztés.

Úgy szoktam megfogalmazni, hogy míg a gyógytornász vagy az orvos feladata az, hogy valakit a „mínuszból” visszahozzon a nullára, addig az én feladatom a nulláról fölfelé vinni az embereket. Ez a „nulla” persze csak egy képletes határ: ők gyógyítanak, én pedig abból a szintről segítem a fejlődést, ahol már lehet építkezni, növekedni.

Azt mondtad, „miért” gyerek voltál. És milyen felnőttnek tartod magad?

Nagyon erősen érzékelek. Persze tudok rontani – mindenki ront –, de az érzékelésem mindig nagyon erős.

Az intuícióra is gondolsz?

Igen, akár arra is.

Sokszor előre látom, mi lesz, mit akarnak, vagy mi jár az emberek fejében. Nagyon sokszor érzékelem ezt – hogy mire vágynak, vagy min szeretnének változtatni –, és ilyenkor nagyjából kirajzolódik előttem, mi a helyzet.

Persze előfordul, hogy tévedek. Ilyenkor visszakérdezek, mert fontos számomra a tisztánlátás. Ez oda-vissza kapcsolat: én is tanulok az emberektől, főleg akkor, amikor kiderül, hogy valamit rosszul érzékeltem. Sőt, talán ilyenkor tanulok a legtöbbet.

Én nem voltam BMX-es, és nem is próbáltam, de néztem versenyeket és edzéseket. Láttam a nagy eséseket, és gondolom, hogy ezekből a versenyzők technikája finomodhatott, és a szemléletük is formálódott az elesések által. A te szemléleted hogyan formálódott a BMX-es tapasztalataidnak köszönhetően?

Meggondoltabb vagyok, mint sokan, például egy konditermi világban. Sok esésen mentem keresztül, és ezekből rengeteget tanultam. Ezért gyakran sokkal megfontoltabban cselekszem.

Mit értesz meggondoltság alatt?

Ízületekkel sokkal biztonságosabb vagyok, mert sokkal előbb látom, hogy egy mozdulatnak mi lehet a következménye. Az extrém sportokban ezt nagyon jól megtanulja az ember: ha felugrasz valahova és csinálsz egy mozdulatot, rögtön látod, mi lehet az esés következménye. Emiatt például egy guggolásnál is sokkal megfontoltabban, szabályosabban dolgozom, dolgoztatok.

Az embereknél is könnyebben érzékelem, ha van valami diszfunkciójuk, és látom, mi történik, ha túl mélyre guggolnak vagy nem gondolják végig a mozdulatot. Szerencsére ma már egyre több nagyon jó edző van, akik segítenek ebben. Régen kevesebb tudással és sokkal meggondolatlanabbul dolgoztak az edzők, de most nagyon pozitív irányba fordult ez az egész.

Tudatosabbak az edzők?

Elképesztően jó látni, mennyire fejlődtek a barátaim és volt kollégáim. Nagyon büszke vagyok rájuk: figyelnek, koncentrálnak, maximálisan jelen vannak az edzéseken. Amikor bementem legutóbb a terembe, fantasztikus edzőket láttam. Nem azt mondom, hogy mindenki úgy edz, ahogy én tenném, de annyira büszke voltam rájuk, hogy gratuláltam nekik, és tényleg jó volt látni, hogy ilyen fantasztikus szakemberekké váltak.

A mentalitásuk is lenyűgöző: folyamatosan tanulnak, fejlesztik magukat, jobbá akarnak válni. Már megszokás számukra, hogy utánajárnak a dolgoknak, olvasnak, nem csak rövid videókból próbálnak mindent megtanulni. Az én volt kollégáim lélekben és testben is maximálisan jelen vannak az embereknél, le a kalappal előttük.

Különösen megható volt, amikor az egyik nagyon kedves barátom, Sinkó Alex “ elmondta, hogy sokat tanult tőlem, és hogy a mentalitásom is hatással volt rá. Ez a fajta visszajelzés szívmelengető, tényleg el is érzékenyülök tőle.

Láttam, hogy mennyire odafigyel, szabályosan végzi az edzéseket, mindenre ügyel – nyújtásra, mobilizálásra, technikára –, és teljes odaadással dolgozik reggeltől estig, ráadásul már családja is van.

Beszéltél tudati energiáról. Hogy látod az embereket magad körül, illetve magyar társadalmi, világtársadalmi szinten?

Az én körömben szerencsére nagyon jó irányba haladunk. De ha kitekintünk ebből, sokaknál azt látom, hogy nem tudják kezelni a rengeteg információt. Szétszóródik az energiájuk, és a végén semmit sem érnek vele.

Hiába néznek két-három perces TikTok-videókat, még ha van is köztük értékes anyag, rögtön megnéznek mellé három hülyeséget is, és az is ott marad a fejükben. Ráadásul nem tudják eldönteni, melyik az igazán hasznos, és végül egyik sem épül be. Sokszor még azt is hiszik, hogy ettől okosabbak lettek – pedig ez a legveszélyesebb. Aki azt hiszi, hogy penge valamiben, az nagyon keveset fog fejlődni. Mert nincs meg benne a kíváncsiság, vagy épp a megfelelő alázat.

És itt jön a különbség: nem az a lényeg, hogy én azt gondolom magamról, hogy jó vagyok, hanem hogy a visszajelzésekből kiderül, miben tudok segíteni másoknak. Én például gyakran észreveszek dolgokat, amik másoknak hasznosak lehetnek, de azt is hozzátettem, hogy közben sokszor hibázom, és pont így tanulok.

Iszonyatosan sokat olvasol, jegyzetelsz, képzed magad. Hogy néz ki nálad a tudásgyűjtés folyamata?

Most egy kicsit kevesebbet képzem magam, de még így is megvan a minimum két óra naponta, néha négy-hat is, bár az most ritkább. Rengeteget dolgozom, és közben sok mentális gyakorlatot is csinálok. A testi edzés is elképesztően sok, de mivel már több tanítványom van, velük együtt is tudok gyakorolni. Így nem munkának érzem, hanem közös fejlődésnek: ők is fejlődnek, és én is.

Ezen kívül végzek mentális gyakorlásokat, aszkétikus dolgokat, böjtöt, meditációt, fókuszpont megtartó gyakorlatokat. Elkezdtem futni, és újra erősíteni is. Persze egy nap csak 24 órából áll – hiába tanulok, vagy alszom keveset, néha belőlem is kifogy az energia, és olyankor vissza kell tölteni.

Hogy töltesz vissza?

Alszok és meditálok. 

Mit jelent számodra a bátorság?

A bátorság nem az, hogy sosem félsz. Hanem az, hogy akkor is odateszed magad, amikor kell. A bátor ember érzi a félelmet, de képes legyőzni. A vakmerőség viszont más: az, amikor valaki akkor sem fél, amikor kellene. Sokan összekeverik a kettőt. A különbség ott van, hogy a bátor ember tudja, mikor kell szembenézni a félelemmel, és mikor jobb nem beleugrani valamibe.

Ehhez azért szükséges némi önismeret is. Te mit gondolsz erről?

Magunkat megismerni sokszor nehezebb, mint a világot. De a kettő összefügg: ha megismered magad, jobban megérted a világot, ha a világot ismered meg, jobban megérted magad. Mert minden, ami a világban van, ott van bennünk is – csak lehet, hogy egészen apró mennyiségben, vagy éppen nagyon erősen. A sokban ott rejlik az egy, az egyben pedig a sok. Van egy buddhista bölcsesség, ami úgy szól: másokat megismerni tudás, önmagadat megismerni szabadság. És valóban, önmagunkhoz eljutni mindig nehezebb út.