Pár évvel ezelőtt láttam először a Mondjad, Atikám című darabot a Pesti Színházban. Vecsei H. Miklós barátom remeklése József Attila szerepében akkor húsba vágó élményként ért, ezúttal Győrben tapasztaltam meg Hasi átélésének templomot betöltő erejét.

Az akkori élményből több dolog maradt meg bennem.

Miklós előadás utáni elgyötört tekintete és a színházteremben tapintható csend az egész darab közben.

Több cikk, interjú, beszámoló is született arról, hogy Hasi mekkora műgonddal állította össze az előadás tematikáját, mekkora kutatómunkát fektetett abba, hogy belebújhasson József Attila bőrébe.

Útlevél a mélybe

„József Attila az őrület erejével, egy-egy szavával néha mélyebbre nyúlt, mint bárki más előtte” – írja róla naplójában Márai Sándor.

Miklós ebbe a mélységbe kalauzol minket, innen mutatja be a költő életútját, szerelmeit és versrészleteit.

Ennek a néhol kegyetlen mélységnek a bemutatásához Hasi alapos kutatómunkába fogott.

A hitelesség hajóján az átélés szigete felé

Ahhoz, hogy József Attila megformálása minél hitelesebb legyen, Hasi a következőket tette:

A kétórás darab megalkotása érdekében nagyjából 4-5000 oldalnyi szöveget olvasott el József Attiláról, a versein kívül több életrajzi anyagot és számos irodalomtörténeti munkát is feldolgozott.

„Asperján György Fogadj Szívedbe című életregényéből dolgoztam a legtöbbet. Nagyon tetszett a szerző ötlete, hogy stációkra osztotta fel József Attila életét, ezt megtartottam én is”

És mit tanultam ezúttal Győrben, a Kossuth utcai Református templomban, az Öt Templom Fesztiválon József Attilától és Hasitól?

Tanulság I.: Az őszinteség

Csontig hatoló volt hallani ismét József Attila szavait, verseit, emlékeit. Mindezeket kiegészítve Balla Gergely gitárjátékával.

Barokkos túldíszítettség, giccsbe hajló, szirupos megfogalmazás nélkül.

Hanem őszinte és tiszta bemutatással.

„Azt a József Attilát szeretném bemutatni, aki gyerek akart lenni és közben férfi, aki őszinte akart lenni és közben nem tudott, a szerelmet, a fájdalmat, amit cipelt; az értetlenségét a kor kultúrájával szemben, az egyik pillanatról a másikra száz százalékban változni képes személyiséget.”

Hasi mondatait 100%-osan alá tudom támasztani, miközben a szűk padokban, szinte jéggé fagyva ültem végig a darabot.

Azt a darabot, amelybe Hasi belevitte saját személyiségét is, humorral, derűvel, mélységgel, magassággal átitatott énjét.

Tanulság II.: Az átélés ereje

Ugyan színésznek nem tanultam (bár eljátszottam a gondolattal), de az átélést több alkalommal is gyakoroltam Vollner Judit beszédmesteremnek köszönhetően.

Judittal sokat beszéltünk a belső képzet megteremtéséről, amit Hasi a Mondjad, Atikámban magas szinten űz.

Hasi ugyanis a szeme előtt látta, amiről beszélt. Hagyta, hogy a benne megjelenő gondolat képpé formálódjon, hogy érzelmeket váltson ki belőle, és ez megjelenjen mozgásában, gesztusaiban, hanghordozásában is.

Valószínűleg azért lehetett vágni a csendet a templomban is, mert Miklós előtt volt a kép (ami saját emlékeiből is előhívott, és persze a József Attiláról olvasott, megjelenített képeket is belegyúrta), amit újra és újra átélt, így tudott eljutni elementáris mondanivalója a közönséghez.

Tanulság III.: Elengedtem, majd megvalósult

A Budapesten látott Mondjad, Atikám! előtt Miklós jelezte, hogy nehézkes lenne neki beszélni, mert annyira belebújik József Attila szerepébe, hogy nem tudna tisztán gondolatokat közvetíteni felém.

Maximálisan elfogadtam ezt tényt, ezért úgy voltam vele, hogy nem szeretnék Miklóssal az előadás előtt és után sem találkozni, ugyanis az átélés Hasi és a közönség érdekében mindennél fontosabb.

Aztán amikor ballagtam a református templom fele, vajon ki jött velem szemben?

Naná, hogy Hasi.

Ugyan a beszélgetésünk csak pár percig tartott, mégis a jelenbe rántott.

Az előadásnak köszönhetően pedig teljesen kitisztultam.

Hasi őszinteségének és átélésének köszönhetően.

Hálás vagyok érte.