A minap megszólított egy sugárzó szemű nyugdíjas férfi. Alig várta, hogy mesélhessen valakiről, aki rengeteget jelent neki. Még el sem kezdte a mondandóját, de már érezhető volt: megérte szóba elegyedni vele.

A nyugdíjas férfi kezében egy vaskos könyvet tartott.

A borítón a 100-as szám foglalt helyet.

Ebben a kötetben 100 altiszt élettörténetét gyűjtötték össze, akik (a könyvismertetőt idézve) „…a Magyar Honvédség gerincét alkották példát mutatva kötelességteljesítésből, hősiességből és elhivatottságból.”

A nyugdíjas férfi boldogan osztotta meg velem, hogy a könyvben szerepel az őrmesteri rendfokozatig jutó édesapja is.

Az az édesapa, aki rengeteget tett családjáért, közösségéért, emelt fővel viselte a nehézségeket.

Erőt és hitet mutatott a legkeményebb pillanatokban is.

Ahogy néztem a könyv képeit és hallgattam a férfi mondandóját, fontos felismerésekhez jutottam.

Generációs különbségek és hasonlóságok a kommunikációban

Számomra a gyerekekben és az idősebb emberekben van valami közös.

Nyitottan kommunikálnak.

Úgy, mintha nem lenne vesztenivalójuk.

Persze, minden generációban vannak zárkózottabb személyek, de főleg ennél a két korosztálynál tapasztalom a fesztelen kommunikációt.

Mintha a gyerekek alapból így születnének, az idősebbek pedig az élet viharait átvészelve, megélve, taktikázás nélkül mondják el, ami bennük van.

Mire taníthatnak a nyugdíjasok?

Mernek kérdezni.

Több évtizednyi élettapasztalattal a hátuk mögött sokat megéltek, már nem akarnak „tetszeni” vagy bizonyítani.

Mernek bizalmat adni.

Akár az idegennek is.

Noha ez visszájára is elsülhet (hány olyan történetet hallani, amikor pl. pénzt csikartak ki idős emberektől idegenek), mégis örömmel mesélnek, és adnak figyelmet a másiknak.

A pad hatalma

Nemrég egy közeli falun vitt az utam keresztül, ahol egy ház előtti padon két idősebb ember foglalt helyet.

Nem beszéltek, csak nézték az autókat, a járókelőket, egymást.

Valószínűleg nem pár percre ugrottak ki a ház elé.

Saját családomból is tudok erre példát mondani, amikor a nagyszüleim (akikhez aztán csatlakoztak a szomszédok, a szomszédok szomszédjai is) kiültek a házuk elé.

Beszélgettek, figyeltek, megtárgyalták az aktuális történéseket.

A legnagyobb tanulság számomra az, hogy hagytak időt az eszmecserére, a napi munka után jól eshetett a kommunikáció egymással.

Bátorságpróba Budapesten – Így trenírozd a kommunikációs bátorságod

2019-ben egy fős lánycsapattal kirándultunk Budapesten.

A sűrű programok közepette került sor a bátorságpróbákra.

A kihívás annyiból állt, hogy számukra idegeneket szólítottak le (vagy mentek be valamelyik üzletbe), és kérdeztek tőlük valamit (ami éppen a papíron lévő feladat volt).

Persze idegent megszólítani kockázatos, hiszen a reakció habitustól függő lehet, mégis a bátorságtrenírozás közepette felbecsülhetetlen tapasztalatok érkezhetnek.

Ezért beszélgess nyugdíjas emberekkel (is)!

A cikk elején szereplő férfi csillogó szeme sokáig el fog kísérni.

Ösztönzést ad a további beszélgetésekhez, a másikra figyeléshez.

A beszélgetések ugyanis kiváló lehetőséget adnak ahhoz, hogy megismerjük a velünk szemben állót.

Vagy ülőt.

És nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor egy idősebb ember története megérintett.

A kalauz története

2016-ban a június végi hőségben, légkondi nélküli vonaton utaztam.

Az indulással egy időben lépett be az utastérbe az ősz hajú kalauz.

Fegyelmezetten, precízen és barátságosan végezte a feladatát.

Ki hitte volna, hogy a szelíd erőt képviselő úriember 2009 előtt több száz fős cégekben volt vezető.

Sok-sok embert irányított, és több szakmát kitanulva rendkívül változatos életutakon kalandozott.

Majd jött a válság, az idős férfi elvesztette munkáját, ám nem sokáig tétlenkedett, és egy váratlan telefonhívás után már egy kalauzi tanfolyamon találta magát, a sikeres vizsgáját követően rendíthetetlen szorgalommal látta el teendőit.

Így nyilatkozott nekem azon a nyári napon:

„Nagyon szeretek emberek között lenni, új helyzeteket megtapasztalni”

Aki a fél országot átutazta a férjéért

• Ugye, jó hírt hoztál?
• Igen, tudtam vele beszélni ismét, és talán jobban van.

A fenti párbeszéd két idős hölgy között zajlott le a vasútállomás előtt.

Egyikük (aki autóval érkezett, hogy hazavigye a barátnőjét) arra volt kíváncsi, hogy barátnője férje milyen állapotban van.

Az idős hölggyel még a vonaton beszélgettem.

Elmondta, hogy nyolc órája van már úton, súlyos beteg férjét látogatta meg Pécsen.

Tucatnyi műtét és kilátástalannak hitt helyzet után az orvosok elmondása szerint is férje egy igazi túlélő.

Az idős hölgy pedig mint hű társ, mindenhova elkíséri, segíti, támogatja.

Kommunikációs kincsek mindenhol

A nyugdíjas emberek (ahogy a gyerekek is) arra tanítanak, hogy érdemes a másikra figyelni.

Érdemes nyitni mások felé, meghallgatni a történetüket.

Ki tudja, milyen felismerésekre teszel szert, mi az, amit elindíthatsz a másikban és magadban.

Hajrá!