Egy kanadai utazás sok élményt, de még több önismereti felismerést hozott Marton Gábor coach, tréner számára. Beszélgetésünkben szóba kerül a megfelelési kényszer, a csúcsteljesítmény és az önazonosság, de leginkább az, hogyan tanulhatunk meg közelebb kerülni önmagunkhoz, ezáltal másokhoz is. És vajon mi kell ahhoz, hogy merjük is vállalni azt, akik valójában vagyunk?

Egy kanadai utazás után beszélgetünk. Az arcodon látszik, hogy tele vagy élménnyel. Miért fontos neked az utazás?

Az utazás valahogy mindig is közel állt a szívemhez, szerintem már gyerekkorom óta. Édesanyám is nagy utazó volt. A munkájából adódóan sok helyre eljutott, és rengeteg élménnyel jött haza. Valahogy a családnak is részévé vált ez az egész, az utazás szeretete, hogy milyen jó megismerkedni új kultúrákkal, új emberekkel, tapasztalatokat szerezni külföldön, megoldani helyzeteket, mindezt olyan helyen, ami nem megszokott. Tehát ez valahol egyfajta kimozdulás a komfortzónából.

Én nagyon szeretek egyedül is utazni, mert az tele van kalandokkal, és sokkal több új élményt ad. Ilyenkor, úgymond, nem azt mondom, hogy rá vagyok kényszerítve, de sokkal többször kerülök olyan helyzetekbe, amikor kapcsolatba kell lépnem az ott élő emberekkel.

Ez lehet egyfajta önismereti utazás is?

Abszolút, hiszen mindenhol önmagaddal találkozol. Tehát az utazás jó lehet arra, hogy az ember kicsit megnyugodjon, új perspektívát szerezzen a jelenlegi életére vonatkozóan, de közben ugyanúgy önmagával legyen. Az összes probléma nem fog attól eltűnni, hogy utazol, viszont talán jobban szembe tudsz nézni a saját gyengeségeiddel, vélt vagy valós elakadásaiddal. Nekem ez egyfajta kikapcsolódást is jelent.

Én nem szeretek nagyon rohanni utazás közben. Nagyon szeretem élvezni azt, hogy ott vagyok egy helyen. Leülök egy parkban, iszom egy kávét, kicsit ráhangolódom a helyre, csinálok pár videót, aztán megyek tovább.

Nekem ezt adja az utazás: egyfajta feltöltődést. Másik oldalról pedig ott van bennem az is, hogy talán a szívemet is feltölti. Az ember azért el tud fáradni, még akkor is, ha nagyon szereti a munkáját. Én bármennyire is imádom a munkámat, azért el lehet benne fáradni, és ilyenkor az utazás egyfajta tiszta kikapcsolódást jelent.

És a mostani utazásod után van olyan dolog, amit már másképp látsz? Akár önmagaddal, akár a munkáddal vagy a hivatásoddal kapcsolatban?

Igen. Ezek általában olyan utak, amikor végig megjelennek felismerések, különböző helyzetek. Én ezeket sokszor szimulációknak szoktam hívni, amikor történik valami érdekes, és az adott pillanatban felismerem, hogy hol vannak még bennem elakadások, hol van még ellenállás.

Mit értesz azon, hogy ezek a helyzetek szimulációként működnek? 

Most picit furán hangozhat, hogy ezeket tudatosítom, de nekem ez azért fontos, mert alapvetően a fejlődés az egyik fő motivációm. Szeretném meglátni, hogy milyen dolgok vannak még bennem, amelyekkel nem néztem szembe. Akár a félelmeimmel kapcsolatban, akár abban, hogyan tudom teljesebben megélni önmagamat, vagy hogyan tudok kapcsolódni másokhoz.

A mostani kanadai utazásod milyen felismeréseket hozott ezen a téren?

Például a mostani kanadai túra teljes mértékben azt mutatja meg, hogy érdemes még jobban felvállalnom önmagamat, azt, hogy ki vagyok. Nyilván megmutatok magamból egy részt, de sokkal több réteg van bennem, amit eddig talán nem mutattam meg. Ez azért lenne fontos, hogy saját magamhoz még közelebb kerüljek, nem pedig azért, hogy lenyűgözzek másokat. Nem ez a célom, hanem az, hogy érzelmileg is közelebb kerüljek önmagamhoz, és felszabadultabb legyek.

Lehet, hogy neked is volt már ilyen élményed, amikor olyan helyzetbe kerülsz, ahol nincsenek meg a megszokott kereteid. Nyilván van egy megszokott környezetünk, amelyben élünk, megvannak a megszokott keretrendszereink, a megszokott embereink, és ez önmagában tök jó. Másik oldalról viszont az is fontos, hogy amikor ebből kikerülünk, akkor máshogy viselkedünk-e, felszabadultabbak vagyunk-e, úgy érezzük-e, hogy kevesebb korlát vesz körül bennünket.

Te mit vettél észre magadon Kanadában? Miben viselkedtél másképp, mint otthon?

Rájöttem, hogy valójában itthon fogom vissza magamat, nem pedig külföldön. Külföldön egy picit más vagyok, felszabadultabb, könnyedebben áramlok, talán ez a jó szó rá. És ezt így felül kellett vizsgálnom magamban, hogy vajon mi minden van még bennem, amit eddig nem vettem észre.

Közben különböző önvizsgálati folyamatokon is keresztülmentem, másokkal közösen, illetve segítők támogatásával, és elég sok mindenre rádöbbentem. Például arra, hogy mennyire maximalista vagyok magammal, mennyire bántom magamat amiatt, ha nem úgy teljesítek, ahogyan szerintem kellene, vagy ha nem felelek meg másoknak.

Korábban is tudtad magadról, hogy ennyire maximalista vagy, vagy ez most vált igazán tudatossá benned?

Ezek korábban nem feltétlenül tudatosultak bennem ennyire, a kanadai út viszont katalizálta ezt a folyamatot. Rájöttem, hogy sokkal jobban oda kell figyelnem magamra, és jobban kell ápolnom a saját lelkemet, mert ez a legfontosabb. Ha pedig valaki átlépi a határaimat, akkor azokat sokkal határozottabban meg kell húznom, saját magam miatt is.

Ugyanakkor nekem is figyelnem kell arra, hogy ne bántsak másokat, semmilyen módon. Akár egy viccesnek tűnő beszúrással vagy megjegyzéssel sem, mert az sem jó. Az nem erősít, hanem inkább a saját védekezésemről szól, vagy valami másról, ami bennem van.

Ha ennyi mindent elindított benned ez az út, volt ennek valamilyen kézzelfogható következménye is a saját életedben?

A kanadai útnak köszönhetően megoldódott egy hosszú évek óta húzódó konfliktusom is. Úgy érzem, hogy rengeteg minden elindult bennem és körülöttem.

A martongabor.hu oldalon ezt írod magadról: Csúcsteljesítmény, vezetői coach és vállalati tréner. Hogy tekintesz a csúcsteljesítményre?

Én azt gondolom, hogy maga a csúcsteljesítmény régebben az én fejemben is arról szólt, hogy azok az emberek érnek el igazán nagy eredményeket, akik kiemelkedően teljesítenek. Szerintem a legtöbb ember szeretne valamiben eredményeket elérni. Az már egy másik kérdés, hogy mit nevezünk kiemelkedőnek, hiszen ez egyfajta értéktársítás, egy minősítés. Hogy mit tartunk kiemelkedő teljesítménynek, az már egyéni megítélés kérdése.

Mi változott meg benned ezzel kapcsolatban?

Azt gondolom, hogy én most éppen ebben a folyamatban vagyok, mert bennem is átértékelődött ez az egész. Rájöttem, hogy nem maga a csúcsteljesítmény a lényeg, hanem az, hogy olyan életet tudjunk élni, amelyben önazonosak vagyunk.

Mit jelent számodra az önazonosság a mindennapokban?

Szerintem akkor vagyunk önazonosak, ha az adott pillanatban összhangban vagyunk önmagunkkal. Ez vonatkozhat arra, hogy milyen életstílust élünk, vagy hogy mi fontos számunkra a munkában.

Valakinek például az a legfontosabb, hogy megteremtse a stabilitását, ezért egy adott időszakban az üzlete vagy a vállalkozása fontosabb lehet az életének más területeinél. Másvalaki már eljutott arra a pontra, ahol megvan ez a stabilitás, és azt érzi, hogy most már inkább önmagával szeretne többet foglalkozni. Ez mindenkinek egyedi, ráadásul az ember életében folyamatosan változik. Akár egy hónap, egy hét alatt is átalakulhat, mire van éppen szükségünk.

A lényeg az, hogy mindig meg tudjuk találni önmagunkat az adott élethelyzetben. Ezt akár önmenedzsmentnek vagy énmenedzsmentnek is nevezhetnénk: hogyan tudjuk úgy menedzselni önmagunkat és a saját erőforrásainkat, hogy azok a számunkra fontos dolgokat szolgálják, és ne kizárólag a külső elvárásoknak próbáljunk megfelelni.

Ez azt is jelenti, hogy a csúcsteljesítménynek akár ára is lehet, amit nem mindenki szeretne megfizetni?

Én nagyon tisztelem azokat az embereket, akik valóban csúcsteljesítményt nyújtanak, akár az üzleti életben, akár olimpikonként, sportolóként vagy bármilyen más területen. Tudom, hogy ez sokszor mennyi önfeláldozással és munkával jár. Én viszont nem szeretném ezt az utat követni, mert tudom, hogy az a sok minden, amit fel kellene áldoznom érte, sokszor éppen a lelkem lenne. Ki kellene sajtolnom magamból egy olyan teljesítményt, amelynek az ára számomra túl magas lenne.

Akkor mi az, ami most fontosabb számodra a folyamatos teljesítménykényszernél?

Sokkal fontosabb számomra, hogy ebben az áramlásban tudjak maradni. Ez azt jelenti, hogy ma már jóval kevesebbet tervezek előre, mint korábban. Sokkal inkább arra fókuszálok, hogy az adott napon mit kell tennem ahhoz, hogy egy lépéssel közelebb kerüljek azokhoz a dolgokhoz, amelyeket szeretnék elérni. Közben pedig arra is figyelek, hogyan tudok a lehető legőszintébben jelen lenni a pillanatban, és a lehető legnagyobb összhangban lenni önmagammal, a saját lelkemmel.

Hogyan jelenik meg ez a szemlélet a hétköznapi döntéseidben?

Ez jelentheti azt, hogy nemet mondok valamire, mert az nem áll összhangban velem. Máskor azt mondom, hogy időt kérek magamnak, hogy végiggondolhassak valamit. Az is lehet, hogy igent mondok valamire, vagy egyszerűen úgy döntök, hogy aznap többet pihenek, mert éppen arra van nagyobb szükségem.

A kalliopelearning.hu oldalon készült veled egy interjú, amelyben azt mondod, hogy „Olyan bizalomteli légkört teremtek, amelyben mindenki ki tudja hozni magából a legőszintébbet és a legjobbat.” Te hogyan teremted ezt meg?

Ha bármilyen tréningről, coachingról, tanácsadásról vagy konzultációról legyen szó, igyekszem a saját részemet is kivenni a dolgokból. Nem akarok ítélkezni, hanem igyekszem minél nagyobb teret adni a másik embernek, szívből. Talán ez teremtheti meg azt a légkört, amelyben a másik azt érzi, hogy itt nincs ciki, és tényleg önmaga lehet, mert nincs szándékomban bántani vagy megítélni őt.

Ha valakinél olyan elakadásokat látok, amelyekkel kapcsolatban nem tudok segíteni, vagy nem érzem magam kellően felkészültnek, akkor fontos ezt tisztázni. Ez is bizalmat teremt: annak a felismerését, hogy miben tudok segíteni, és miben nem. Nem akarok mindenkinek mindenben segíteni.

Szerintem az is segít, ha őszintén el tudom mondani, mit érzékelek a másik emberrel kapcsolatban.

Ezt a fajta nyitottságot a magánéletedben is könnyen meg tudod teremteni?

A munkában ez szerintem sokkal könnyebben megy, mint a magánéletben, ahol én is sokkal inkább részese vagyok a helyzetnek. Akár üzleti, baráti vagy párkapcsolatról van szó, sokkal nehezebb elvonatkoztatni, mert ott van az ember saját emberi oldala, a saját érzelmi érintettsége is.

Visszakapcsolva az utazásokhoz, ezek során jöttem rá, hogy még jó néhány olyan elakadásom van, amelyeknek korábban egyáltalán nem voltam tudatában. Vannak olyan mechanizmusaim, amelyek védekezésként működnek, és olyan helyzetek is, amelyekben nem adom át magam teljesen.

Mit szeretnél másképp csinálni ezeknek a felismeréseknek a hatására?

Egy üzleti helyzetben ez sokkal egyszerűbb, mert ott kevésbé vagyok érzelmileg érintett, mint a magánéletemben. Rájöttem, hogy a jövőben ezekre a magánéleti helyzetekben is jobban szeretnék figyelni. Arra törekszem, hogy ott is még inkább meg tudjam teremteni azt a bizalmi légkört, amelyben valóban önmagam lehetek, és a másik ember is biztonságban érezheti magát.

Veled kapcsolatban beugrik a nyitottság és az alázat szó is. Már az interjú megbeszélt időpontja előtt itt voltál. Láttam, milyen nyitottan fordultál a retorikatáborban a fiatalokhoz, a fiatalokhoz, illetve a tanároknak szóló AI-képzésen is bárki odamehetett hozzád segítségért. Neked ez a fajta hozzáállás mindig természetes volt, vagy idővel alakult ki benned? Volt előtted olyan minta, amiből tanulni tudtál?

Hú, tök jól esik, hogy ezt elmondtad. Azt hiszem, ezek a dolgok onnan erednek, hogy legbelül úgy érzem, nekem is nagy szükségem lett volna rájuk, méghozzá nagyon sokszor, sokféle helyzetben. Talán gyerekként nem mindig azt kaptam meg, amire igazán szükségem lett volna, vagy nem úgy, ahogyan én azt szerettem volna.

Tehát akkor ez nálad inkább ösztönösen jön, és nem tudatos erőfeszítés eredménye?

Ebben nincs semmi erőfeszítés. Számomra fontos az idő, és ha megtisztelsz azzal, hogy interjút készítesz velem, és beszélgetünk, akkor nekem alap, hogy időben ott legyek. Most is pár perccel korábban elkészítettem a kávémat, hogy nyugodtan megérkezzek a helyzetbe, és jelen tudjak lenni.

Ilyenkor igazából csak élvezem a pillanatot. Felkészülök, időben odaérek, és például egy fiatalnak szüksége van rá, akkor a foglalkozás előtt is odaérek, hogy segítsek neki. Ha egy diák elég bátor ahhoz, hogy segítséget kérjen, akkor mi azért vagyunk ott, hogy segítsünk neki. Bármi legyen is az.

Egyébként mit adott neked a retorikatábor?

Rengeteget adott. Tök jó volt ezt látni és megélni a fiatalok fejlődését. Ezek a pillanatok engem is egy kicsit visszarepítenek a gyerekkoromba. Arra gondolok, hogy hú, én is mindig erre vártam. Néha megkaptam ezeket a megerősítéseket, de néha hiányt is éreztem ezen a téren.

Szerintem teljesen mindegy, hogy kinek hogyan sikerült a beszéde, vagy milyen témát választott, már önmagában az is óriási dolog, hogy valaki kiáll mások elé. Az előadás egy nagyon nehéz műfaj, ezt mindig tartsuk szem előtt.

Mi az, amit ilyenkor a leginkább értékelsz a diákokban?

Bárhogy is sikerült, bármilyen témát is választott a fiatal, iszonyatosan nagy lépést tett előre. Az, hogy ki mert állni, és el merte mondani a gondolatait. Lehet, hogy nem úgy sikerült, ahogy eltervezte, de nem is ez a lényeg. Sokkal inkább az, hogy egy héten keresztül dolgozott rajta, beletette azt az energiát, amennyit tudott, és végül összeállt belőle valami. Ha pedig évről évre visszatér valaki, egyre jobb lesz benne. Én ezeket nagyon sokra értékelem.

Ahogy erről beszélsz, úgy tűnik, hogy számodra az is fontos,hogyan fordulunk a fiatalok, az idősebbek és egymás felé a mindennapokban. 

Igen, és szerintem ez összefügg azzal is, hogy mi a prioritásunk az életben. Mire szánjuk az időnket és az energiánkat? Például arra, hogy időben válaszoljunk valakinek, vagy hogy gyorsan visszajelezzünk neki. Mert ezzel is azt fejezzük ki a kommunikációnkban, hogy fontos nekünk a másik ember.

Lehet, hogy el vagyok havazva, és millió más dolog történik az életemben, de attól még fontosnak tartom, hogy válaszoljak valakinek. Szerintem ezek ugyanolyan alapvető dolgok.

És nem azért teszed, mert meg akarsz felelni valakinek, hanem mert belülről jön az igény, hogy visszajelezz, őszinte legyél, vagy éppen időt kérj, ha arra van szükséged. A lényeg, hogy merjük felvállalni ezeket az igényeket és az érzéseinket.

Ahogy te is vállalod a változást és önmagad. 

Igen, szerintem a változás nagyon sokrétű lehet. Ha egyetlen eredőt kellene meghatároznom, akkor azt mondanám, hogy a változás lényege az, hogy közelebb tudjunk kerülni a saját valódi énünkhöz, a szívünkhöz, a lelkünkhöz.

Persze van olyan változás is, amikor egyszerűen készségeket sajátítunk el. Én például imádok főzni, és folyamatosan szeretek fejlődni benne, de ez már inkább készségszintű dolog. Vagy egyre jobban tudok bútorokat összeszerelni, mint mondjuk régebben.

És mi van azokkal az oldalaiddal, amelyeket eddig még nem igazán mertél felfedezni?

Én például mindig is szerettem volna énekelni, csak azt gondolom magamról, hogy nincs jó hangom, és nem tudok jól énekelni. Mégis szeretném felfedezni ezt az oldalamat. Valamiért úgy érzem, mintha ebbe az irányba vezetne az élet.

Szerintem az is fontos, hogy bár változhat az, ahogyan másokhoz viszonyulunk, ez nagyon sokszor azzal kezdődik, hogy önmagunkhoz kezdünk másképp viszonyulni. Ha barátságosabban bánunk magunkkal, nem bántjuk magunkat azért, mert valamit elrontottunk, és merünk hibázni, akkor már elindult valami.

Ugyanígy fontos az is, hogy merjünk bocsánatot kérni, amikor felismerünk valamit, amit korábban nem láttunk. Hogy oda tudjunk állni a másik elé, és azt mondjuk: „Figyelj, sajnálom, ezt tényleg nem így akartam mondani, vagy egyszerűen kicsúszott a számon. Elnézést kérek.” Szerintem a változáshoz az egyik legfontosabb dolog, hogy képesek legyünk így viszonyulni önmagunkhoz és másokhoz is.

Hogyan tudjuk elfogadni, hogy nem kell mindenben tökéletesnek lennünk?

Azt gondolom, hogy nem szabad úgy viszonyulnunk magunkhoz, mintha már készen kellene lennünk. Egyáltalán mit jelent az, hogy készen vagyunk? Mondok egy példát: megsütök egy süteményt, kiveszem a sütőből, és megnézem, milyen lett. Lehet, hogy legközelebb még jobb lesz, de abban a pillanatban ez az, amit létrehoztam. Ezt is el kell fogadnom. 

Ugyanígy azt is, hogy nem kell mindenféle külső sztenderdnek megfelelnünk. Vegyük például azt, hogy mit jelent férfinak lenni. Millió könyvet írtak már erről. Most akkor legyünk olyanok, mint a vikingek, vagy inkább olyan romantikus trubadúrok, akik a hölgyek erkélye alatt énekeltek és zenéltek?

A mai világban sokszor azt látom, hogy az az elvárás, hogy legyél egy iszonyatosan kemény arc, aki mindent végigtol, rengeteget dolgozik, és ezt kifelé is megmutatja. Közben viszont szerintem az is fontos, hogy először megtaláld önmagadban, hogy te milyen vagy valójában.

Attól, hogy lágyabb, finomabb vagy, vagy más a kisugárzásod, mint amit a hagyományos férfiszerepről gondolunk, még ugyanúgy férfi vagy, és ugyanúgy lehetsz vonzó. Egyszerűen egy másik skálán helyezkedsz el: valahol az egyik végén, a másikon vagy éppen középen. És ez majd olyan embereket vonz hozzád, akikhez jobban tudsz kapcsolódni.

Ez az önazonosság az előadói stílusban is megjelenik?

Igen. Van, aki lehengerlően, nagy vehemenciával ad elő, más nyugodtabb, visszafogottabb, és persze a kettő között is rengeteg lehetőség van. Valakinek ez lesz szimpatikus, másnak az, de nem ez a lényeg.

Sokkal inkább az, hogy mennyire vagy önazonos, és mennyire kerülsz közelebb önmagadhoz a változások által. Szerintem ez az egésznek az egyik legfontosabb része.

Mit jelent számodra a bátorság?

Ezek alapján az, hogy merd vállalni önmagad, még akkor is, ha ez kellemetlennek tűnik.